Tudjátok, lesz egy jó dolog, amit a mennyben már nem csinálhatunk? Nem lesznek elveszettek, akiknek elmondhatjuk, hogyan menekülhetnek meg az eljövendő haragtól. Nem tudunk majd evangelizálni, és így átélni azt, hogy valakinek a Szentlélek világosságot gyújt a szívében, és átkerül a sötétség hatalmából Isten országába. Ott nem lesznek Isten-gyűlölők, akik a hallott ige erejére Isten barátaivá válnak. Ezért is nagyon becsesek nekem azok a beszélgetések, amik a Vakond Színház után az Ambro oszlopok szürkeségén megtörve hullámoztak tovább.
Az első lány, akivel hosszabban beszélgettünk kedves lány, a korosztályát elnézve elégedett magával, törekszik a jóra és többnyire összejön neki. Mit kezdhet egy jó ember az örömhírrel, hogy jóvá lehet? „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.” – mondta Jézus (Mk 2:17) Elmondtam hát neki, hogy nekem is volt egy képem önmagamról, ami nem az volt, ahogy Isten látott engem. És beszéltem arról, hogy miért látja Isten annyira súlyosnak a bűnt, és mért nem bocsáthatja meg csak úgy, mert mindenki bűnös vagy, mert megbántuk. Isten csak azért bocsáthat meg nekünk, mert a saját ártatlan Fiát már megbüntette helyettünk, és az Ő jóságát nekünk tulajdonítja. Ezzel 100 %-ban lekötelez bennünket önmaga számára, és minden érdemünket kizárja az üdvösségből, hogy az kizárólag ajándék legyen. Ha meglátjuk ezt a kiábrándító valóságot az elveszettségünkről, az valójában csak annyiban tragikus, mint egy halálos betegnek azt megérteni, hogy egyetlen életmentő gyógyszer van, az azonban 100%-osan meggyógyítja. Ha viszont ragaszkodunk ahhoz a hamis önképhez, hogy egészségesek vagyunk, vagy legalábbis nem vagyunk halálos betegek, akkor a gyógyszert sem fogjuk értékelni.
Aki nem akarja belátni a teljes rászorultságát a bűnbocsánatra, az olyan, mint az az ember, akire jogosan 800 milliós büntetést szabnak ki, és mivel nem tud fizetni, életfogytiglani börtönre ítélik. Ekkor bejön valaki és felajánlja neki a 800 milliót, mire ő ragyogó arccal a farzsebébe nyúl, és ezt válaszolja: -„Nagyszerű, elég is lesz 799.999.500, mert így az én 500 forintommal meg is van az összeg!”
Szóval minden módon próbáltam igazolni, hogy mennyire rá van utalva a bűnbocsánatra, és mennyire nem lehet ezt kiérdemelni. A végén elmondta, hogy tudja, hogy még nincs üdvössége, de hogy már tudja, hogy merre kell továbbmennie, hogy megkaphassa. Őszintének tűnt, az Úr nyissa fel a szemeit!
Egy másik lány nem akart beszélgetni, de szó szót hozott és csak kilyukadtunk a ’mi van a halál után’ kérdésnél. Ő nem gondolkozik ezen, és nem is tudja, mi van utána, meg hát „nem is tudhatja azt senki, ugye?” Előfordulhat, hogy megtorpanunk egy ilyen kérdésnél, mert nem akarunk a mindentudó képében tetszelegni, ezért inkább egyéni véleménnyé hígítanánk a biblikus választ. Pedig bárki tudhatja, aki meg akarja tudni. Ez a lány is elismerte azt, hogy amire csak kíváncsi, annak utánajár, pláne egy egyetemi ember, akkor egy örökkévalóságot érintő dolognak ne járna utána, elég képtelenül hangzik. Mindenesetre hálás volt, mikor elmagyaráztam, hogy mit mond erről a Biblia.
Volt egy nő, aki elmondta, hogy elég gyámoltalannak, szerencsétlennek érezte magát az előadás közben. Nem sértődötten mondta, hanem azzal a meggyőződéssel, hogy ő nem így gondolkozik magáról, és úgy látja, hogy lényegében a keresztények olyan gyenge emberek, akiknek Isten gyámkodására van szükségük. Ahogy elmondta, tudtam, hogy bizonyságot kell tennem neki, hogyan lettem keresztény. Mivel én minden tekintetben sikeres, egészséges és boldog állapotomban tértem meg, így elmagyaráztam, hogy miért látja Isten mindenképpen elveszettnek az embert. Azt, hogy ez nem a körülményeiben, életvitelében jelentkező nyomorult állapot, de a szívben való nyomorúság és Istentől való elidegenedés, ami akkor tűnik fel, amikor a szent Istenhez és az Ő parancsaihoz hasonlítja magát az ember. Kislánya közben folyton nyaggatta, hogy menjenek már, de ő elgondolkodva hallgatta, amit mondok és végül a kislányát is leszerelte, azzal, hogy „- Engem érdekel, amit mond!” Úgyhogy elmondtam neki az evangéliumot, és hogy hogyan lehet üdvösségre jutni. Isten kegyelme munkálkodjon benne!
Sok beszélgetés volt és sokat el is felejtettem, de tudom, hogy az igaz bizonyságtételekből egy szó sem múlik el eredmény nélkül. Ahogy a Példabeszédekben van: Lelkeket szabadít meg az igaz bizonyság (Péld 14:25).
Az igaz bizonyságtétel rajtunk múlik, akkor is, ha az üdvösséget Isten adja. Ezért mondjuk, ameddig mondhatjuk, hogy mikor elmegyünk, ne kelljen szégyenkeznünk az Úr előtt, mert a mennyben már nem lesznek önigaz, relativista egyetemisták.
