Azt hiszem, 'Filológus' az első kérdésként azokat a fogalmakat kéne tisztáznunk, amelyek a felezetek közötti szóhasználatot megnehezíti. Erre rájöttem akkor, amikor például a szentségek kérdéséről beszélgettünk egy SzóSzos testvérrel.
A másik, amit szerintem jó, ha tisztázunk, azok a történelmi körülmények, amelyek a szakadásokhoz vezettek. Nekem például Luther alapálláspontjával, az Egyház belső reformját illetően, nincs semmi bajom, egyet is értek vele. Más kérdés, hogy szentségtanilag - ez későbbi Luther - már nem.
Viszont vannak közös pontjaink, akár protestáns, akár katolikus, akár orthodox legyen valaki. Van egyébként egy cikkem, amit Egyház címmel írtam. Ha úgy van, akkor itt is megoszthatom veletek. Valahol erre a kérdéskörre próbáltam választ keresni, bevallom vitageneráló kérdéseket.

Nem hiszem, hogy az sok mindent megoldana. Ha mindig biztosak lehetnénk benne, hogy egy dologról beszélünk, mert ugyan azokat a fogalmakat használjuk, de mást értenénk alatta, az nem jelente nagy különbséget. Másrészt nem hiszem, hogy ez jelentene sokat mindenapi gyakorlatunkba, ha tisztáznánk miért is történt meg a reformáció.

Sokkal fontosabbnak érzem, hogy tisztássuk az egyén szintjén, hogy tud létrejönni a felekezetköziség. hogyan tudom ezt én felvállani?

Szerintem az ökumenizmus alapevtően ott bukik, meg hogy megpróbálja dogmatikai szinte közelebb hozni az egyházakat. Ez így nemm egy, akár milyen szeretetteljes a légköt akkor sem tudok veled egyetérteni egy csomó kérdésben. Na de akor hogy működjünk együtt, meg meddig? A múltkori közös Úrvacsora gondolkoztatott el nagyon, hogy akkor hogyan tudunk együtt működni, mint SzóSz.

De Biblia is egyfajta dogma, ha úgy vesszük. Tehát a Szent Írás kánonjai (hogy mit tartalmaz és mit nem), alapvetően, dogma. De ugyanilyen a Szent Háromság dogmája.

Most lehet, hogy túl 'dogmatikus' leszek, de ebből kiindulva alapvető különbségek vannak a protestáns Úrvacsora és a katolikus-orthodox-kopt (apostoli jogfolytonosság révén) stb. Eucharisztia között. Még akkor is, ha mindenki szentségként fogadja el. A szentség kérdése nem szubjektív dolog és nem az egyéni érzésektől függnek.
A dogmák külsőből belsővé válása talán az alapvető hitbeli kérdés. A Bibliát alapul véve: amikor az Írás szavai megelevenednek, az Eucharisztiát alapul véve: amikor átérzed az egyesülést az Úrral. Természetesen ez szubjektív értelemben az egyénre lebontva nem mindíg valósul meg.

Nem katolikus, hanem orthodox álláspont erről:

A keresztény gondolkodás történetében különböző módon próbálták megmagyarázni, hogy a liturgia folyamán a kenyér és a bor hogyan alakul át Krisztus Testévé és Vérévé. Sajnos ezek a magyarázatok gyakran túl racionálisak voltak, és túlságosan szorosan kapcsolódtak bizonyos filozófiákhoz.

Ennek egyik legsajnálatosabb eredménye az lett, hogy vitatni kezdték Krisztus Testének és Vérének valódiságát az Eucharisztiában. Míg egyesek azt állították, hogy az eucharisztikus adományok, a kenyér és a bor, Krisztus valóságos Teste és Vére, addig mások azon a véleményen voltak, hogy mindez nem valóságos, csupán a Test és a Vér szimbolikus vagy misztikus jelenlétéről van szó. Mindkét megközelítésben az a tragikus, hogy azt, ami valódi, szembeállították azzal, ami szimbolikus vagy misztikus.

Az Ortodox Egyház ellenzi az a tanítást, hogy az eucharisztikus Test és Vér Krisztus Testének és Vérének csupán intellektuális vagy pszichológiai szimbóluma. Ha ez a tan igaz lenne, akkor a liturgia során, a Szent Áldozás alatt az embernek csupán gondolnia kellene Jézusra, és "szívében" egyesülnie Vele. Ily módon az Eucharisztia mindössze az Úr Utolsó Vacsorájára emlékeztető étkezéssé válna, és elfogyasztásával az Istennel való egyesülés pusztán a gondolati, pszichológiai emlékezés szintjén maradna.

Az Ortodox Egyház mindezeket a kifejezéseket azért használja, mert az ortodoxiában az, ami valóságos nem áll ellentétben azzal, ami szimbolikus, misztikus vagy eszmei. Ellenkezőleg! Ortodox meggyőződés szerint a valóság minden része - a világ és maga az ember is - annyira valóságos, mint amennyire szimbolikus vagy misztikus, mivel a valóságnak Istent kell felfednie és kinyilatkoztatnia a számunkra. Így az Ortodox Egyházban az Eucharisztia éppen azért Krisztus valóságos Teste és Vére, mert a kenyér és a bor számunkra Isten Krisztusban való igazi jelenlétének és kinyilatkoztatásának a misztériuma és szimbóluma. A Szent Lélek által titokzatos módon konszekrált kenyér és bor elfogyasztása által tehát valódi közösségünk van Istennel Krisztuson keresztül, Aki maga az "élet kenyere" (Jn 6,35):

"Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, és az a kenyér, amelyet én adok, az én testem, amelyet én oda fogok adni a világ életéért." (Jn 6,51)

Az Eucharisztia kenyere tehát Krisztus Teste és Krisztus Teste az eucharisztikus kenyér. A kettő eggyé válik. Az ortodox szóhasználatban a "szimbolikus" szó pontosan ezt jelenti: "összeilleszteni, egyesíteni". Ugyanerről tanúskodnak Pál apostol szavai is:

"Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondta: «Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.» Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: «E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.» Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen." (1Kor 11,23-27)

A Szent Eucharisztia titka meghaladja a pusztán racionális, logikus elemzést és magyarázatot. Azért, mert az Eucharisztia - mint maga Krisztus - valóban Isten Országának a titka, amely, Jézus szavaival, "nem e világból való". Mivel az Eucharisztia Isten Országához tartozik, ezért teljes mentes a bukott emberiség "földi" logikájától.

Teljes cikk:
magyarorthodoxia.org/page/5/13/4.aspx

Továbbra is azt hiszem, hogy csak részben van igazad van.
Szeretném ha nem értenél félre a dogmák fontosak a személyes életünkbe az egyházak életében, de mint egy felekezetközi közösség életében kevésbé.
Nem vagyunk teológusok (legalábis nagyrészünk nem az), így nehezebb is hozzászólni a témához), és kis közösségként feleslegesnek is érezném a dolgot. Az előző kommentbe kicsit pongyolán fogalmaztam: szóval a lényeg itt az lenne, hogy mivel egyházaink se nagyon tudnak közeledni egymáshoz a dogmatika szintjén, hogyan lenne ez elvárható tőlünk, ha még maguk a dogmák ismerete is eléggé hiányos. Én azt megértem, hogy számodra a dogmák különösen fontosak, de nem mindenkinek. Szóval valahogy más írányból kellene megközelíteni az egész problémát!

Ha imádkozol, akkor teológus vagy, s ha teológus vagy, akkor igazán imádkozz. (Kis Filokália)

Szerintem mindannyiunkan célja, hogy teológus legyen. A teológia pedig nem filozófiai rendszerek ismeretét jelenti. Nem is azt, hogy valaki prof.dr...stb.

Amennyiben a dogmák nem fontosak, akkor a felekezetköziség megtűrheti a szentek és Mária-tisztelet tolerálását is? Ezek ugyanis - kivételt képez a katolikus eh. - egyetemes Egyház szintjén nem dogma. Mik a közeledés feltételei? - nekem egyre több kérdésem van. :-)

Mit jelent a felekezetköziség?

Ui.: De +várom mások véleményét is erről, remélem lesznek!

Mi a felekezet? Én nem találom ezt a szót a Bibliában. Ezt tehát nem is nagyon tudom megfogni, úgy tenném fel inkább a kérdést:

Mit jelent nekem a felekezetem?

Mennyire fontos nekem, hogy mi a hivatalos álláspontja a felekezetemnek egy kérdésről?

Én választom meg a felekezetemet, vagy az választ ki engem az által, hogy beleszületek?

És végül: Azért tartok valamit igaznak, mert a felekezetem igaznak tartja, vagy azért tartom magam egy adott felekezetbe tartozónak, mert igaznak tartom azt, ahogy az a felekezet vélekedik egy kérdésről? - Érdekel a véleményetek!!!!

Ez érdekes, volt idő mikor mindennel egyet értettem az felekezetemmel. Ma már nem. De ez nem olyan marginális kérdések amik mittomén, szakításra bírnának az egyházzal ami az identitásom része.

Hmmm... felekezet. Sok ember tényleg beleszületik az egyházba családján keresztül, sok ember viszont nem. Sokan az utcán térnek meg, vagy egy eldugott kis szobácskában találkoznak Istennel. Ők hova tartoznak? Persze, rájuk is hatással volt valaki, valamelyik egyház, de biztos, hogy egészen más kapcsolatuk lesz az egyházzal, mint annak, aki beleszületik.

Én Istenhez tartozom, Krisztushoz - a többi részletkérdés. De tudom, hogy a részletekről is döntenem kell...

kedves Benipet!
az Orthodoxoknál is dogma egy részük, egyébként.
A mai posztmodern korban mondjuk a dogma szó nem hangzik túl vonzóan.
Szerintem bele kell törődnünk, hogy a katolikus-orthodox-protestáns ellentétek egy szint felett áthidalhatatlanok. Ez nem akkora tragédia, mint amilyennek tűnik, szerintem, télleg nem ez a lényeg.
De ilyen szempontból ajánlom olvasásra a 100 éve meghalt orosz orthodox teológus Vlagyimir Szolovjov zseniális könyvét, "Az Antikrisztus történeté"-t, szerintem minden benne van az igazi és hamis egységről.(igaz a korabeli Pravoszláv Egyház be is rágott rá, mert túl nyitottnak találták az "eretnekek" felé.)