Mikor ma elolvastam  a 22. zsoltárt, felsejlett  valami abból, hogy mit jelent, hogy Isten emberré lett.

7-20: "De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata. 8 Akik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejüket: 9 Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne! 10 Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem anyámnak emlőin. 11 Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem. 12 Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítsen. 13 Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. 14 Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. 15 Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. 16 Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. 17 Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. 18 Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. 19 Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. 20 De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre."

Arra gondoltam, hogy ez az ember Jézusról beszél. A Bibliámban az a címe ennek a zsoltárnak, hogy Az igaz ember szenvedése és szabadulása. Ez az ember Isten. Mikor Jézus emberré lett, Isten szenvedő szolgájává lett. Kisebbé tette magát az Atyánál, akivel különben egyenlő.

Emberi formában meg tudta magát alázni az Atya előtt, és be tudta mutatni, hogy miért is teremtette Isten az embert. Jézus ezért annak az embernek a példája, aki szereti Istenét és betölti megteremtetésének célját. Aki élvezi és dicsőíti Istenét egy örökkévalóságon keresztül.

Csak Isten tudta megmutatni, hogy milyen az igazi ember, úgy, hogy Ő maga lett emberré!

Íme az Ember! Kövessük Őt!