"Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amint engem szerettél."  (Jn 17,22)

  Szerettem ezt a szószhétvégét, így szívesen írok róla.  Ez csak egy látásmód a sok közül, remélem senki sem bánja meg, hogy tőlem kapja. :)

Az tetszett benne, hogy nagyon sokan eljöttünk, és a szószba járó emberek közösséget! alkottak. Úgy érzem, odafigyeltünk egymásra, örültünk a másiknak, és hogy mindenki jól érezte magát.  És azt gondolom, ez az egység, amit megéltünk, bármilyen jó baráti kör legyen - megtapasztalhatatlan az Isten nélkül.  Mindnyájunkban egy kicsit Ő volt jelen, amikor egymáshoz közeledtünk,  és a másikon keresztül mélyebben megismerhettük az Istent.

Amikor naplót írok, nem az eseményeket fogalmazom meg, hanem gondolatokat, amik akörül vannak.  Azt hiszem, itt is nehéz lenne a konkrét programokról írni, ez afféle adottság, vagy jellemhiba, de most muszáj lesz, én sem ígérem viszont, hogy nem leszek szubjektív.

Péntek este érkeztem meg, amikor a tömeg éppen frizbizett, hogy miért ezt választották a sötétben, ki érti ezt.   Mindez a campus területén volt, mert Balázs atya kölcsön adta nekünk kis lakását a hétvégére, oda mentünk föl némi játék után (pl. kézcsomózás:).  Programpont volt még ezen az estén a megosztás: bevallom, ezt mindig nagyon várom, talán kíváncsi természetem miatt is, vagy mert szívesen osztok meg.  Ilyenkor mindenki olyasvalamit hoz elő, ami rá vall, amiből jobban megismerhetjük, így volt ez most is.

A szombatot kirándulásra szántuk.  Hálás vagyok Istennek a napsütésért, a természetért, hogy ezt mind közösségben élhettünk meg.  Amikor szemlélődő imádkoztunk az erdőben, azon gondolkodtam, miért könnyebb a természetben imádkozni, miért tapasztaljuk spontán az Istent.  De inkább nem kezdek bele ennek a fejtegetésébe, hisz az élmény mindenkinek sajátja.  A traktor elől való megfutamodást viszont szerintem mindenki ugyanúgy élte meg, vagy a közös banánevést, hála Arnoldnak és Andinak, a szponzornak.  Láttunk havasi cincért is. (Jobb képek lettek róla, mint a google-ban!)

Másnap mi zenélünk az evangélikus istentiszteleten, örülök ennek a közös szolgálatnak, ezt is különösen áldottnak éreztem.

Sok mindenről írtam, sokat ki is hagytam, mint a közös étkezéseket, pedig ezekről is lehetne jócskán filózni; a gerilla-voltunkról szóló elmélkedést és a kézlenyomatokat pedig az előző bejegyzés szemlélteti.  Hálás vagyok Istennek ezért a hétvégéért, és hogy annak ellenére, hogy hétfőre többórás tanulnivalóm volt, ott tudtam lenni, mindent befejeztem, és végig friss maradtam.