Vasárnap este van. Útitársam épp most szállt le Gödöllőn, a vonat - szokás szerint késve - robog tovább Budapest felé. Kilenc is elmúlt már, mégsem értünk be a Keletibe. Vegyes érzelmek vannak bennem. Vágyom látni a barátaimat, újra találkozni a SzóSz-osokkal, és félek is kicsit. Nyugtalan vagyok. Részben azért, mert nem tudom még, hogy jutok el a táborig. Metró, HÉV, busz. Küzdelmes utazásnak ígérkezik. Ezt el is mondom a Jóistennek, beszélgetni úgysincs kivel. Mellettem egy gyermeket ébreszt nagymamája, a kisfiú nem hiszi el, hogy már vasárnap van. A kedves szép öreg hölgy (aki feltűnően hasonlít Misu nagyijához) próbálja meggyőzni, bizony, ez a hetedik nap. Én is helyeselek. Közben erőt vesz rajtam egy furcsa érzés. Nem is hiszem, tudom, hogy oda fogok érni. Ha törik, ha szakad, ma Csobánkán hajtom álomra a fejem. Nem amolyan reménykedés ez, bizonyosság. Olyan, mint amikor Péter apostol a Quo Vadisban megígéri a főhősnek, hogy szerelmével boldog lesz. Ezzel a jó érzéssel indulok neki az éjszakának. A hívom Misut, ki van kapcsolva. Zolit is - tőle tudom, mise van. Misu visszahív. Fiúk, jó hallani a hangotokat. Fél tizenegykor szállok le a HÉV-ről Pomázon. Sétálok a buszmegállóba, fürkészem a menetrendet, ebben az órában nincs busz. Akkor sétálunk. Hívom Zolit, jófej, elindul velem szemben. Igazi nagytestvér. Még Pomázon belül találkozunk, végigbeszélgetjük az utat. Még szivacsot is szerez nekem. A sátornál szembe jön Misu, Paczy, Bella Évi, Nóri és barátnője. Hihetetlenül örülök nekik. Mint egy gyerek, levágódom a matracra, vetek egy pillantást a csillagos égre, majd boldogan fekszem le a sátorban aludni. Isten ígéreteiben lehet bízni. :)
Hétfőn reggel találkozom csak a legtöbb emberrel. Az én csapatommal is. Nehéz írni erről a táborról. A csodát mindannyian megéltük, de mind más csoportban. SzóSz-osok négy különböző csapatban voltunk. A többség Misuval és Paczyval, Ági és tesója Istivel, Zoli Edvárdd-Zalán barátainkkal, Orsi csapatában Németh Évivel, Sedókával és még három emberrel én. Az egyikük Norbi, párzmányos doktorandusz, másikuk régebbi csoporttársa, Andi. Ő is pázmányos. Sedóka kezében egy kávéval és egy jóhírrel érkezik reggeli után: Van egy fiú a táborban, aki csoportot keres. Végigjárja a tábort "Fiú, fiú!" kiáltásokkal, meg is találja Marcit. Arc. Humora leginkább Jediére hasonlít. Eszméletlen, mennyit szórakoztatott minket. Isten ajándéka volt. Eligazítás után azzal szórakoztunk, hogy beceneveket adtunk egymásnak, meg megtanítottak valami hülye játékra. Elnök-titkár. Közben megjöttek a gyerekek. Ágiék csángókat kaptak, azt hiszem, Zoliék is. Misuval, Paczyval és Németh Évivel épp frizbizünk, mikor jön atyi: "Misu, elvállaljátok a gettót?" Elvállalták. Kemény külsejű 18as srácok, nem lesz könnyű, gondolom. Az is eszembe jut, hogy Isten valami nagy dolgokra akarja tanítani őket. Épp szivacsokat hordunk, mikor megjön a csantavéri busz. Rajta a mi gyerekeink. Hála Istennek, voltak tavalyiak is. 13 kissrácot gyűjtött össze Orsi, csatlakozott hozzájuk négy lány is. Teljes a csapat. Hét napra délvidékiek lettünk. Megtanultuk, mi az a "szokk" és szombatra el tudunk számolni szerbül tízig. Délután hajózunk Szentendréről a Lágymányosi hídig. A hajón mise. Kiderül az egyik busz balesetet szenvedett, hála Istennek minden utas egyben megérkezett. De azt is megtudom, Misuéknál gondok vannak. Nehéz a srácokkal. Sőt, még Zsombit is megkapták a nyakukba a barátnőjével. Nem irigylem Paczyékat, miközben beszélgetünk. Milyen öröm, mikor napokkal később boldogan beszél a csapatról. Isten tényleg tanította őket. :)
Kedden délelőtt kézműves foglalkozás és játék a gyerekeknek. Focizunk egy hatalmasat a délvidékiekkel, majd ebéd után strandra megy mindenki. Hatalmas felhők szaladgálnak körülöttünk, a strand fölött is esik, útközben még látjuk a felhőket. Mire odaérünk, béke és napsütés. Csak leszakított ágak emlékeztetnek a viharra. A strandon velünk van a csantavéri atya. Tőlem majd egy fejjel magasabb. Legalább negyvenhetes lába van és szereti a gyerekeket nagyon. Együtt pancsolnak a strandon. A csapat legkisebbjével, a tizenegy éves Márkkal, tesójával, Mátéval, a rövid hajú Alennal, a szintén újonc Déviddel, Árpival, Domival, Csongival, Dénessel, akik tavaly is voltak, a mindig nyugodt Szabival, Martinnal, Arnolddal, Flórival, Bencével és a lányokkal: Melániával, Orsival, Nórival, Rebekával. Este Ferenczy György adott koncertet. Rövidebbre sikeredett a zenélés, mint tervezte, megjött az eső. A terv az volt, hogy a srácokkal UNO-zunk, aztán sátormentés lett belőle. Misu megpróbálta a vezetői lánysátrat vízmentesíteni. Közben megkezdődött a gyereksátrak körülárkolása, a gettó is segített. Mikor legközelebb láttam Misut, épp Ágiék sátrának tetején áll, olyan volt, mint egy jelenés. Vicces és szép este volt. A végére még az eső is elállt, száraz volt az éjszaka.
Szerdán kettéoszlott a 400 gyerek és 150 segítő. A kicsik a közeli egri vár díszleteihez mentek, nem tudom, számháborúztak-e? A nagyok Dobogókőre túráztak. Aznap volt a legnehezebb. Csapatunk a holtponton volt. Teljesen kifáradtunk, a reggeli és vacsorakészítés már rutin volt. Huszonnégyszer négy szelet kenyér hol vajjal-lekvárral, hol felvágottal-zöldséggel. Rengeteg élelmet kapott ingyen a tábor. Már-már mesébeillő, ahogy atyit felkeresik emberek, hogy ők kifizetik az egy-heti húsadagot, vagy a napi zsömlét. Hihetetlen valóság. Este újabb koncert, újabb fellépőkkel. Kaláka-utánzat, ha jól emlékszem.
Csütörtök délelőtt akadályversenyek voltak, ebéd után megint fociztunk egy jót a csantavériekkel. A megígért tűzoltóautó nem érkezett meg, de előkerültek a fecskendők, hatalmas vizezés vette kezdetét. Szem (haj, ruha) nem maradt szárazon. Volt olyan is, aki többet kapott a kelleténél. Talán ez volt az a program, amit a segítől jobban élveztek a gyerekeknél. De legalábbis egyformán. Este Lala bohóc és Ila-Horváth Gergő borzolták a kedélyeket, Gergőn jót nevettem. Atyit hihetetlenül tudta utánozni. De ez lehet, hogy előző este volt, mert most csángó táncház volt a csillagos ég alatt. Este Misuval, Paczyval, Bella Évivel és Nórival beszélgettünk. Jó volt hallgatni, milyen szeretettel beszéltek a gettóról. Mindannyian. Kiderült, hogy a félelmetes külső szeretnivaló embereket takar. A kezdeti félelmek ellenére Isten megajándékozta őket. Emberek is lehetnek ajándékok. :)
Pénteket Esztergomban töltöttük. Buszaink a bazilika előtt álltak meg, sorra jártuk az altemplomot, a kincstárat, a kupolát és magát a templombelsőt. Legjobban a kilátás fogott meg. Életemben először láttam délibábot. Kis séta után már vígan csúszdáztunk és lubickoltunk az élményfürdőben. Hazafelé Piliscsabának jöttünk, így a gyerekek még az egyetemet is láthatták. Miután az esti koncertet végigtombolták a gyerekek, boldogan mentek aludni. Számukra ez a nap volt a tábor fénypontja.
Szombaton egy magyar hegy magyar várának magyar vendégei voltunk. Minden magyar volt, kivéve a fáklya, amit a hazaútra kaptunk, mert az kínai. A magyar vár Pomáz mellett van, egy egyesület üzemelteti, egész napra meghívtak minket, programokat szerveztek a gyerekeknek és kaját adtak. Forróság volt, árnyék nem, egész nap vízzel locsoltuk egymást. Íjászat, lovaglás - ebbe is belekóstolhattak a gyerekek (néhányan közülünk is). Fordított napunk volt, szombaton a cspatunk lányai készítették a kaját. Ezt nevezem! :) Büszke is voltam rájuk. Vacsora után lovas-íjász bemutató (külön-külön és egyben), majd megemlékezés Árpádról és a pozsonyi csatáról. A határon túliaknak ez inkább a magyarságukról szólt. A kőfal tetején állt két székely srác. Egyik a magyar, másik az erdélyi zászlót lengette, szinte végig. A végén már (szinte) mindenki a színpadon volt és együtt énekelt Papadimitriu Athinával. Utána pedig fáklyákkal vonultunk vissza erdőn-mezőn át a táborba.
Vasárnap. Reggeli után rekordidő alatt összepakolt mindenki. A misén a csapatunkból is többen kiemntek áldozni. Ennek örültem. Csintalanok, nagyszájúak, szeretnivalóan rosszcsontok, de mégis vágynak Krisztusra. Szeretném, ha így lenne. Nem tudom, milyen helyzetben vannak. A mieink nem árvaházból jöttek, van családjuk. De hogy milyen az élet Csantavéren? És milyen az élet Székelyföldön, Csángóföldön? Nem tudom. De Isten ott is vigyáz rájuk. Hívtak is minket Csantavérre, remélem, el tudunk menni. Hohó! Képzeljétek, második helyezett lettünk az akadályversenyen. Úgy, hogy nem is jártunk minden állomáson, mert nem vol idő. Hála Istennek! :) Ha a többi csapat is kapott helyezést, gratulálok nekik is! Meg amúgy is. Ebéd előtt még pólókat írtunk alá, Marci gyerek rajzolt mindenkinek valami emlékezeteset (nekem egy csúcsfejet), majd szép sorban elbúcsúztam mindegyik gyerektől. Már nem emlékszem, hogy Alen, vagy Dévid kérdezte, hogy jövök-e jövőre is. Meg a többiek. "Nem lehetnétek akkor is együtt? És nem választanátok minket?"
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.