„Most képzeljük el, hogy egy angyal megjelenik itt a kör közepén és megsúgja nekünk, csak nekünk, hogy hétfőn délben eljön a világvége. Mit csinálnál a hátralévő 3 napban?”

Valahogy így tette fel Zoli a kérdést (nem SzóSzerint, de lényegében valahogy így hangzott el…).

„ Itt maradnék a gólyatáborban és evangelizálnék. Mert tudom, hogy erre van a legnagyobb szükség és itt ezt tökéletesen lehet. Persze közben ezerrel telefonálgatnék a nem hívő barátaimnak és őket is próbálnám megtéríteni. Meg hívnám a hívő szeretteimet is.” Ez meg az Áron válasza lehetett, de ez már meg sem közelíti a SzóSzerint kategóriát (de azért ne zárjatok ki engem légyszi a SzóSzból, csak mert nem megy a SzóSzerint…!), de a mondanivalója nekem nagyon megtetszett és közelebb vitt annak megértéséhez, hogy mi is az evangelizáció és mi a megtérés.

De én most nem filozofálgatást szeretnék írni az én Évimnek, hanem mesélni arról, hogy hogyan készült fel a SzóSz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának 2009-es gólyatáborára.

 

Mint azt mindenki tudja, Kovács Józseftől, II. Erzsébeten át XVI. Benedekig, a Pázmány a legjobb hely a világon. Hanko-loggal (Hankovszky féle logikával) mindenki ki tudja következtetni, hogy ebből adódóan ennek folyamodványaként kifolyólagosan azt is mindneki tudja, hogy a PPKE-BTK-GT az a világ egyik legnagyszerűbb rendezvénye! Ezért óriási örömöt és boldogságot, egy kis megtiszteltetéssel vegyítve, találtam benne, hogy a mi kis diákkörünk is részt vehet ebben a csodában, amit úgy hívnak: „SORAKOZÓ KETTES SORBAN! NEM FELESEL A TISZTEKNEK, MEGÉRTETTE KÖZLEGÉNY!? MELYIK RÖHÖGÖTT? KUSSOLJANAK BE!”

 

De nem így kezdődött…

Szerdán körülbelül egy órával a vonat indulása elött érkeztem meg a Keleti Pályaudvarra (mennyi emlék, Mon Dieu!...). Az impozáns küszöböt átlépve megálltam ott középen a korlátoknál, biztosan belátva onnan nagyjából az egész csarnokot, hátha valamilyen ismerős, rég nemlátott kobak bukkanna fel. Hát erre nem kellett sokat várnom, mert hamarost megjelent Andi 5 napja nem látott nemzeti színű pántlikája és mosolya. Ketten vártunk tovább.

 

Közben volt egy kedves kis epizód három külföldi lánnyal, akik megkértek, hogy "take a photo please." Én megtettem nekik és utána fájdalmasan elváltunk.

 

Aztán szépen lassan jöttek a többiek is: egy hajdúsági agyturkász, egy jamaicai szerelmes pár (hűűű ha láttad volna Misu befont és szívárványszínekkel begumizott haját, amihez a batikolt pólója úgy passzolt, mint borsóhoz a héja), meg Kerecsend Elek (velem rendeltetett jegyet: lehet nem lesz jelen… időben).

A kabinunkban két francia srác ült. Állati jófejek voltak, bár csak kicsit beszélgettünk (MIsu száján át), de hát az ilyen az ugye sugárzik…. Kelenföldön felszállt még Jancsi párja is, így 7-en folytattuk utunkat: Andi, Zita, Zsófi, Misu, Ági, Julcsi és én.

Szép út volt. Misu gitározott, meg sokat beszélgettünk, nevettünk, aztán olvastunk, meg ilyenek. Élveztem nagyon.

Siófokon már Eszter, Anna, Áron, Paczy és Andris vártak minket (utóbbinak egy SzóSz felirat a nyakában, csak hogy biztosan megismerjük…). Egymás nyakába borultunk és indultunk is kicsit körbenézni a különös szobrok városában: Siófokon. Közben Eszter puszedlijét és szőlőjét majszolva és Áron kisbuszát megcsodálva. Mikor végeztünk megérkezett Dorina is a busszal. Lementünk a partra, kimentünk a mólóra, elmentünk vendéglátóinkhoz: Vekkerékhez.

 

Nagyon szép helyen laknak: szép nagy ház, kedves kis udvarral és egy kis házikó a kert végében csak nekünk! Kedves apuka és anyuka, meg egy jófej Boldi (Boldizsár, 14 es évállapotú öccs).

Elhelyezkedtünk és nekiláttunk énekelni, megbeszélni, meg falni. Este a megosztásban mindenki elmondta hogyan telt a nyara. Mi történt vele, mit érzett, mit vár a gólyatábortól. Pislogtak a gyertyák az asztalon. Ez szép volt nagyon…

Aztán este játszottak páran egy nagyon vicces játékot. Rengeteget nevettek. Én picit fáradt voltam, leültem hallgatni őket. El is aludtam. De aztán ők elhallgattak, abbahagyták  és a nagy csendre felriadtam én is. Aztán néztük a csillagokat. Ezt megkönnyebbítendő kint is aludtunk.

 

Vidáman ébredtünk. Faltunk ismét és az egész délelött készülődéssel telt. Énekeltünk, vásároltunk, képeket nyomtattunk, tantárgyat felvettünk. És a legjobb: sólisztgyurmát festettünk. Ez igen komoly élvezetett jelentett a közben ovódássá kivetkőzött szószosoknak. Nem tudom mi lett festékesebb: Andrisék járdája, mi magunk, vagy a sólisztgyurma… de nem biztos, hogy ez utóbbi kapta a legtöbb színt. Na de ez volt a piszkos munka… utána le kellett mosni magunkról gyermetegségünk bizonyítékait: jött a fürdés. A kerti zuhanyrózsás cappal mostuk le egymást. Ez igazi bizalom volt, amikor Dorina volt a víz azon oldalán, ami nem vizes és még szabályozni is lehet azon másik oldalt ami egyenesen az én arcommalal néz farkasszemet mindösszesen olyan 10 centiméterre…hát volt itt aztán móka és kacagás.

 

Finom gulyást ebédeltünk, amit Andris apu és anyu csináltak meg.

És akkor indult az előkészületek legszolgálatosabb része: a Balaton vízállapotának felmérése. Nagy-nagy szakértelemmel tettük ezt meg. Na de majdnem el is felejtettem ezt a későbbiekben fontossá váló részletet, hogy ebéd elött, mosakodás alatt érkezett meg Zoli is, és tette teljessé a csipet-csapatot.

Szóval a nagy szolgálat: a vízállapotfelmérés… a kötelesség az kötelesség ugyebár! Voltak persze olyan dolgok is, amiket, hát el kellett viselnünk… ilyen például, hogy az idei évben talán éppen ezen a csütörtöki napon volt a legkellemesebb a vízhőmérséklet: se nem meleg, se nem hideg, komolyan mondom, hogy tökéletes…, vagy ilyen még például, hogy velünk volt Andrisék szuparállati jó gumicsónaka, vagy hogy még az ég is kéken és kápráztatóan mosolygott, annyira szép és jó volt minden. De mi ezeket mind elviseltük…

Frizbiztünk, meg legfőképp harcoltunk a cónakért. Ezt nagyon élveztem. Dorina talált egy víz felszínén úszkáló döglött halat, ami lehetséges, hogy egy sirálytól kapta el a madárinfluenzát… megpróbáltam hozzáérinteni Zoli lábát, de ennek majdnem az lett a vége, hogy én értem hozzá, így inkább elhagytuk a halgyilkosság helyszínét. Szóval lubickoltunk egy jót.

 

Miután partra vetett minket a szolgálat, körbe ültünk, és egy klassz bibliatanulmányozásunk volt, amit Zoli vezetett (mondtam, hogy fontossá válik ez a részlet). Szobrokban kellett megjeleníteni az érzéseinket. Az a rész volt, amikor Jézus elküldi a tanítványait, hogy gyógyítsanak, őzzenek ki ördögöket. Semmit ne vigyenek és csak azt fogadják el, ami jár nekik. Ingyen kapták, ingyen adják. Ez egy elég jó hangulati felvezető volt a gólyatáborra. Úgyhogy elhiheti nekem a Tisztelt Olvasóság, hogy mi komolyan vettük a felkészülést!

Aztán viszamenet után gyors kajaaaaa, hogy utána átmenjünk az Ezüstpartra: az impozáns szállodakomplexumba, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának 2009-ik Évi gólyatáborának helyszínéül szolgála katonai kiképzőbázisba. Már este volt. Pont éppen akkor eligazítás volt. Nagyon szépen beszéltek ott Leiszt Máté, meg a Lilla, akik szervezték. Legjobban az tetszett, amikor azt mondták, hogy oda kell figyelni, nehogy valamilyen szégyenfolt, botrány essék a mi hőn szeretett Katolikus Egyetemünkön. Ezzel mélységesen mélyen egyetértettem.

Aztán amíg a főnökék intézgettek ezt-azt, mi frizbiztünk a sötétben, aztán mentünk haza. Ott elpróbáltuk az éneket mégegyszer, aztán van aki ment aludni, van aki maradt beszélgetni.

 

Reggel 8-kor keltünk, gyors reggeli, Misu-Zsófi elindultak, mert ők a gólyavonattal jönnek vissza. Aztán ismét egy jó kis BT, azzal a gondolattal, amivel a beszámolót elkezdtem.

Ezután jött egy kis kavar, amit majd élőben mesélünk el, tök jópofa, de jó lett a kimenetele is, szóval nem kell eltöltődni aggodalommal. Egy kis öszsekovácsolódásra kaptunk lehetőséget az Úrtól.

Átsétáltunk a táborba, és ott nekiláttunk berendezkedni.

 

Maga a tábor nagyon állat, méltó a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának 2009-ben megrendezésre kerülő gólyatáborához. Hatalmas nagy terület, vagy 5 nagy épület szocreál stílusban (de nagyon jól áll neki). Bent medence, nagy terem, és a Balatonpart. A SzóSz is egy iszonyatjó helyet kapott, ennek nagyon örülök. Persze iszonyatjósága mellet vannak kicsit nehezebb pontosk: pici a két szoba és a szomszédai hangos gólyalakások. De bízom benne, hogy nagyon jó lesz. Majd kiderül.

Dél után elmentünk kajálni. Egy pizzázóba. Ott ettünk finom pizzát, közben beszélgettünk, nevettünk, zenéket cseréltünk a moboilon.

Viszzatértünk, ott berendeztük a tea és alkotóházat, ami írtóóóó szép lett és jól sikerült.

És megjöttek a gólyák.

 

Én meg jöttem el…, úgyhogy eddig tartott a kis történet.

Nagyon jól éreztem magam, igazi felkészülés volt ez a javából.

Jövőre Folytköv (-copiright by MEKDSZ)