„Miért ilyen jó a Szósz?” – című kerekasztal beszélgetést tartottunk egy ebéd alatt a Pinceklubban. „Mert helyes lányok vannak.” - persze indult a feminin-maszkulin vita: „Nem! Azért mert a fiúk helyesek!” Ezen elmés és döntetlen kimenetelű szópárbajt követően kaparásztunk az emlékek után, hogy A+B+C nem egyenlő ABC-vel….., ezt  az egyik bölcs vezérünk velősen összefoglalta: „Az egész nem egyenlő a részek összegével.” –ennyiben maradtunk.

 A kapcsolatok teszik ilyen jóvá a Szószt. A kapcsolat Istennel, és a kapcsolat egymással.

Nekem olyannyira fontosak ezek a kapcsolatok, hogy sokszor az az érzésem, nem vagyok elég őszinte bennük.  Persze, ezt elég nehéz lemérni, mert nem valótlanságot állítok-teszek, egyszerűen a szubjektív érzésem az, hogy sem Istennel, sem Veletek kapcsolatban nem teljesen őszinte mindig –minden reakcióm.

Miért nem vagyok elég őszinte? Nyilván azért mert azt szeretném, hogy még jobban szeressetek.

Tegnap a közös 19.56-os találkozónk alatt megvitattam ezt Istennel, és eléggé megdöbbentem attól a felismeréstől, hogy én nem fogadom el Isten és a Ti szereteteteket úgy, ahogy adjátok. Ezek szerint ne lenne nekem elég, nem így szeretném, többet-jobbat szeretnék belőle? Nem fogadom el a szegénységemet, és azt sem, hogy Jézus hozzám jön, mert Jézus a betegekhez és bűnösökhöz jön?!

Elég szégyenteljes és fájdalmas felismerés, de örömöt találtam benne.  Örömöt, amiért végre teljesen őszinte érzés kerített hatalmába. Hát fájjon csak! A listán tett őszinte megnyilvánulásaitokat, a Petik-Julcsik fájdalmait irigyeltem, mert bár tudtam, hogy Isten hív és én képtelen voltam válaszolni erre, mégis, úgy éreztem csak felszínesek és rövid életűek emiatt a keserű érzéseim. 

Persze, szeretnék eztán mindig őszinte lenni,

….most kéne egy ütős összekötő szöveg arról, hogy miért fogok ezek után arról a sok jóról írni, amit a Szósznak köszönhetek az adventi készülettel kapcsolatban, illetve amiért Istené a dicsőségJ, de képzeljétek ide… az őszinteség jegyében belevágok.

Először is nélkületek nem keltem volna fel szinte minden reggel, hogy elmenjek a rorátéra. Időnként meg is ijedtem, mert azt éreztem, hogy nem azért kelek fel, hogy a szerető és humoros Mennyei Atyánkkal és Fiával és Lelkével találkozzak, hanem, hogy Veletek…. de megnyugtat a gondolat, hogy Isten elég  csavaros-eszű és igen jól ismer, emberi kapcsolataimon keresztül csalogat magához a kezdetektől fogva.

Így van ez tehát a Szószban is.

Hála Neki a felekezetköziségért, mert módom van tapasztalni, milyen megszégyenítően kevéssé ismerem Igéjét, és ösztönöz, hogy egyre közelebb jussak Hozzá.

Igazából az advent és karácsony, ahogy visszagondolok rá, mindig inkább családi ünnep volt számomra, minthogy a Közénkjött várásáról szólt volna. Persze, szépek a roráték, az énekek, vállaljunk valami áldozatot, de sosem vártam és vágyakoztam olyan erősen és tudatosan Jézusra, mint idén.

Felfedezni azt az örömöt, hogy attól függetlenül, hogy a családi készület nem az igazi, vagy egyáltalán nincs is, Jézus mégis hozzánk jön, és be akar lépni a szívünkbe az örömével, hogy gyógyíthassa a szeretetlenségünket, és Ő tölthesse be az űrt, ez az advent és karácsony ajándéka és Csodája számomra idén. Hála érte.

Hála értetek, úgy ahogy vagytok, úgy ahogy szerettek. Én is TiteketJ