Napsütéses szombat délelőtt van, az ember nem is gondolná, hogy október tizenegyedik napját tapossuk, legalábbis a naptár szerint. Cipőm Piliscsaba poros útján, cipőmben én, rajtam a hátizsákom, hátizsákomban egy csomag piskóta és egy liter tartóstej. Ébresztőóra híján – szokás szerint – sietek. Peti, a szobatársam, jócskán lemaradva követ. Hová igyekszünk? A klotildligeti vasútállomásra. Hohó, már jön is a vonat...! Hisz még negyed tizenegy sincs!! Áron, ugye megvártok? Ne hagyjatoook iiítt!!! Ne induljatok el nélkülünk kirándulni...
Valahogy így indult számomra az őszi SZÓSZ-TÚRA, (ami a pestről jövőnek már a Margit-hídnál elkezdődött, s) melynek keretében nyolc elszánt pázmányos kirándult a Pilisben. A résztvevők: Andi, Anna, Emőke, Julcsi, Gábor, Áron, Peti, három frizbi és én. :)Ki miért vállalta ezt az utat? Egyeseket a gyönyörű táj vonzott, valakit a szép idő, megint mások mozgásra vágytak. Ezeken túl mindannyiunknak volt egy közös célja, a messzeföldön híres szószos együttlét megélése. (A frizbik valószínűleg csak frizbizni akartak.)

Piliscsabai idő szerint 10:15-kor indult el a csapat a klotildligeti állomásról – az először túrázók számára még elképzelhetetlen távolságban lévő – Dobogókő felé. In medias res haladtunk a faluszéli erdő belsejébe, egyre feljebb és feljebb a hegyen (dombon): drótkerítést, csemetekertet, fakitermelést magunk mögött hagyva, amíg egyszerre elfogyott mellőlünk az erdő. Szerencsésen túljutottunk az első magaslaton, előttünk már látszottak Pilisszántó házai. Ekkor már javában frizbiztünk, nem is tudtunk ellenállni a friss szántás csábításának, átvágtunk a mezőn, elhagytuk a járt utat a menet közbeni játék lehetőségéért.
Kertek alatt surrandtunk be a faluba, ahol első pihenőnket tartottuk. Mindenki hozzálátott hátizsákjába csomagolt elemózsiájának elfogyasztásához, finomságait megosztotta a többiekkel, tudván: a jókedvű adakozót szereti és megáldja az Isten. A legnépszerűbb Emese mese-keksze volt, hamar el is fogyott, közben gömbölyű történet kerekedett egy öreg zenészről, az oroszlánról és a cserepesvirág-dzsungelről. Az még rémlik, hogy felálltunk és továbbindultunk, de a következő emlékképem már egy kétnyelvű helységnév-tábla: Pilisszentkereszt – Mlynky. Az utat a beszélgetés hevében nem is figyeltem. 
A falu legforgalmasabb útkereszteződése mellett találkoztunk egy MEKDSZ-es testvérrel, s míg Áron útba igazította, mi frizbiztünk egyet az út mellett. (Halált megvető bátorsággal.) Egy darabig a Dobogókőre vezető kocsiúton kapaszkodtunk fölfelé, majd a nyugodtabb és szebb túristaösvényre kalandoztunk. Egy alig csordogáló patak medre mellett haladtunk (régóta vájhatja már) gyönyörű erdőben, méltóságteljes fák között. Az embernek olyan érzése támadt, mintha egy gótikus katedrálisban sétálna.
A terep egyre meredekebb lett, ezért nem ellenkeztünk, mikor Emese javaslatára megszakítottuk utunkat, hogy megpihenjünk. Gyönyörű versek felolvasása közben csendesedtünk el, majd tartottunk egy rögtönzött áhítatot. Közös imádság után, lélekben is felfrissülve érkeztünk meg Dobogókőre. A rengeteg autó, vásároló túrista és a pára ugyan valamelyest csökkentették az élményt, azért így is csodálatos volt letekinteni a Dunakanyarra. A hegytetőn állni kellemes érzés volt, az örömöt és az elégedettséget az is fokozta, hogy nem egyedül, hanem közösen teljesítettük ezt a túrát. Az öt órás gyaloglás után elégedetten heveredtünk le egy napsütötte tisztásra, mellettünk egy legalább nyolctagú család csemetéi fociztak. A nyolcadik családtag épp útban volt. :) Játékos kedvünkben voltunk, Áronék megtanítottak minket „szép hajót” rajzolni a levegőbe, barkochbáztunk, de nem maradt ki a sorból az „egyenesből keresztbe” és az „igen, nem, néha,...” sem. Sajnos a többi játék nevére már nem emlékszem.
Hazautunk is hasonlóan érdekesen alakult, a három piliscsabai túrázó BUSZ – HÉV- VONAT kombinációjával jutott vissza a klotildligeti állomásra. Anditól még Pomázon, a többiektől Kaszásdűlőn búcsúztunk. Először még hazakísértük Annát, majd szobatársammal a Lujza felé vetük az irányt.
Aznap este, elalvás előtt, félálomban nyolc fiatal köszönte meg az Úrnak a jól sikerült túrát, az áldott együttlétet, s kérte, ha Neki tetsző volt, legyen még ilyen a jövőben is, s jöjjön el minél több szószos. Mindezért SOLI DEO GLORIA, egyedül Istené a dicsőség!