Nem érzem még teljesnek...Ti voltatok már így?..Vagy voltatok már úgy, hogy teljesnek éreztétek?..vagy esetleg vagytok úgy?...

Mindjárt megpróbálom elmagyarázni, mire is gondolok. A hétfői Szószon a kedves idős bácsi valahogy ezzel a gondolattal zárta az alkalmat: „Légy hű a küldetésedhez, légy hű ahhoz, amiért nap mint nap küzdesz!”

Ekkor eszembe ötlött, hogy vajon van-e olyan a jelenlévők között, aki tisztában van a küldetésével?..Biztos, vágtam volna rá szinte azonnal. És vajon van-e olyan is, aki nincs?..És erre még gyorsabban jött a válasz, tekintve, hogy magamat is ide sorolnám. Hogyan is lehetünk ezzel tisztában?..Nehéz válaszolni, és mikor és merre, és egyáltalán?

Nem tudom, ki hogy van vele, de én akkor úgy éreztem: „Ha tudnám, mi az utam, amihez hűnek kell lennem, könnyebb lenne.” 

Mindamellett, hogy mindnyájan azon vagyunk, hogy kiderítsük, mi is Isten akarata velünk, sokszor érzem azt a mindennapi élet forgásában, hogy nincs időnk megállni és eltűnődni azon, hogy vajon biztosra tudom már, hogy mit kell tennem?.. Vajon jó az, ha itt és itt szolgálok?...Pedig ez az egyik legfontosabb lenne, ha nem a legfontosabb.

Az élet sok sok apró, különböző területein, még van bőven homályos folt. Legalábbis számomra. Akármit is nézünk, tanulás, munkahely, párválasztás, családi segítségnyújtás vagy csupán jelenlét, saját közösségeink, legyen az keresztény vagy sem. Különösen most, hogy egy időszak megint megszűnik, elég aktuálissá vált számomra a kérdés. Kezdhetek valami újat, de mit?...Ennyi idősen az ember azt hinné, már látnia kéne, merre tovább. És mégis, valami még nem teljes, nem látom annak. Sokszor annyi minden történik, annyi feladat hárul ránk, hogy erre a kérdésre nem jut elég időnk. Sokszor sokféle helyzetben kell döntenünk, és ilyenkor Istenhez fordulunk. De ezt nem lehet fél pillanat alatt eldönteni, ez sok imádság, sok személyes beszélgetés eredménye kell legyen…nem dönthetünk azonnal, hogy igen, elmegyek Burmába, és ott szolgálok, vagy, hogy ővele kötöm össze az életem örökre.

És közben pereg az időnk…és vannak, akik már döntést várnának tőlünk.

A kérdés(kör) mindenkinek ugyanaz: Látjátok-e már az utat?..Teljesek vagytok? Vagy még nem?...Nem kérek, és nem is akarok számadást senkitől. Csupán meséljetek, ha szeretnétek. Hogy Veletek hogyan történt, ha történt. Hogyan küzdünk meg a mindennapokkal, hogy majd a legvégén egy komplett egésszé álljon össze. Hogyan viselünk egy téves irányt, mikor kiderül, hogy mégsem ara kell mennünk, hogyan fogadjuk el, ha irányváltoztatásra kényszerülünk, hogyan bizonyosodunk meg, hogy jó felé megyünk, és hogyan tudjuk megtartani az irányt, és végül, mennyire jó érzés is az, amikor úgy érezzük, helyesen van minden, és halad a teljes felé?

Kíváncsi lennék minden élményre, véleményre, kicsit talán bizonyságtétel is az egész, de nem feltétlenül. Tisztában vagyok vele, hogy ez mennyire szubjektív és elég tág, de ez is a lényeg.