Ez a hét nagyon különleges volt.  Legtöbbször az abszurd szót használtam a jellemzésére.

abszurd (latin = "fülsértő, süketítő") A gondolkodás törvényeivel ellentétes.

Képtelen, lehetetlen, esztelen, ésszerűtlen, kivihetetlen, értelmetlen. "Abszurd ötlet, abszurd követelmény, abszurd helyzet. Az abszurd vers és főleg az abszurd dráma" (pl. Ionesco, Beckett, Mrozek színművei) szándékolt értelmetlenségükkel, furcsa vagy fejtetőre állított logikájukkal a polgári társadalom és az emberi viszonyok eltorzulását érzékeltetik, ritkán és szélsőséges esetben az emberi lét végső értelmetlenségét sugallják.)

Uralkodó nézetekkel ellentétes.

Ezek voltak a netes értelmező kéziszótárban hozzáfűzve magyarázatképp. Furcsa rádöbbenni ebben a percben, hogy az első blog bejegyzésemet is ilyen segédlettel írtam, értelmező kéziszótárral. Sorozat. A kórház megihlet.

Szóval valóban fülsértő volt hallgatni a beteg riasztásokat. A hatalmas bádogszekrények dörömbölését a folyosón (amiről csak találgattuk, hogy vér, vagy a műtős eszközök vannak-e benne). Az éjszaka sötétjében feltörő horkolást és jajgatást.  A főnővér hangját a dicsőítés közben.  A piszkos párbeszédeket a kórteremben.  Az emberek átnézését az embereken.  Isten látszólagos hiányát.

Képtelenségnek tűnt, hogy semmi befolyásom nincs arra, hogy mi történik velem és körülöttem. Hogy amit tervezek, az a következő pillanatban már érvényét veszti rajtam kívül álló dolgok miatt. Hogy egyáltalán nem számít, hogy mit csinálok, mert nem áll módomban bármit is tenni. Hogy folyamatosan segítséget kell kérnem, pedig én adni szeretem azt. Hogy képes vagyok érzéketkenné válni.

Hogy egész nap ráérek, és nem tudok Istennel lenni, bensőségesen.  Hogy elfelejtem a jelenlétét.

Esztelen volt, hogy várok valamire, és közben, ami mögöttem megszűnik lehetőségképpen, amiatt, hogy az előttem lévőre várok, az ugyanakkor tornyosul előttem a lehetetlenség teljes nagyságában, amiatt, hogy lehetőség korában elvesztettem.

Ésszerűtlen és dühítő volt, hogy elszalasztottam.

Kivihetetlennek tűnik, hogy ne váljanak ezek mind elszalasztott lehetőséggé.

Lehet, hogy értelmetlennek tűnik. Pedig nem az.

A társadalom és az emberi viszonyok eltorzulását érzékeltetik.

Bár ez az uralkodó nézetekkel ellentétes, az emberi lét végső értelmetlenségét sugallják.

Isten nélkül.