Frizbi, Biblia, táncház. Ez a három dolog, ami először eszembe jut a SzóSz-ról. Az első emlékeim egyike a repülő korong. Szaladni utána pedig azóta kedvenc időtöltésemmé vált. Végre egy sportolási lehetőség, ami megmozgat, önfeledten szórakoztat és kikapcsol... Ami a Bibliát illeti, nem azért írtam be, mert ez egy keresztény diákkör, sem a szószerintiség miatt. Ti szokattatok rá arra, hogy bárhová megyek, mindig legyen a zsebemben egy Szentírás. Amit persze nem árt néha ki is nyitni... Amiért belekezdtem ebbe a blogbejegyzésbe, az a harmadik asszociációm: TÁNCHÁZ.

Hét betűből álló összetett szó. Olyan főnév, melynek jelentését az egyik friss intertetes lexikon így összegzi: "Alkalmi közösségek, összejövetelek, melyeknek összetartó ereje a tiszta népi táncolás öröme. Egy-egy táncház rendszerint bizonyos népi táncstílust vesz fel, az érdeklődőket bevonja, tanítja, így a táncnyelvezet közösségi, összetartó erővé válik. Különösen kedveltek az erdélyi táncokat tanító járó táncházak. A nemzetközi táncházak az internacionalista táncnyelvismeretet, más népek eredetitáncainak megismerését hozták divatba, melyek közül legkedveltebbek a görög táncházak. A táncházak rendezvényeinek az ifjúsági klubok, a művelődési házak adnak otthont. A táncházhoz zenét szolgáltató együttesek eredeti folklórt játszanak, eredeti népi hangszereken. Előadási stílusuk hitelességéért gyakran vállalják a gyűjtő- és tanulmányutakat is."

Aki már volt táncházban, legalább kettőben, az velem együtt mosolyog, mennyire személytelen ez a meghatározás. Kicsi koromban azt képzeltem, a nagyagyam egy hatalmas raktár, ahol több emelet magasságú polcokon pihennek az információk. A táncházhoz kapcsolódó emlékek, infók, érzések egy egész sort elfoglalnak. Ezekből szemezgetek, a teljesség igénye nélkül, bízva a Jóistenben, hogy majdcsak összeáll az egész egy élvezhető, kerek egésszé. 

Mikor voltam először a Gödörben? Ááá, az idejét sem tudom, olyan nagyon régen - gondoltam. Aztán, ahogy utánajártam a levlistán, kb. szószvacsi után. Azért akkor már elég jóban voltunk BéPetivel, Zolival, Misuval, Kis Eszterrel, de a többséggel is beszélgettem már legalább egyszer. Főleg miattuk mentem el a Gödörbe első alkalommal. Az arcok miatt. Mert új ismerőseim tényleg mind arcok voltak. Na, nem dicsérek senkit szembe, elég az hozzá, hogy ott voltunk végig - hajnali kettőig - és nagyon jól szórakoztunk. Nemcsak tánc volt, az éjszakát a Szent István bazilika előtt frizbiztük át, az első vonatra várva. Kemény novemberi hideg volt, Zoli pesti barátai hoztak nekünk teát, hogy meg ne fagyjunk. Azóta már sokkal hidegebbet is megéltünk együtt, de mégis az volt az első olyan éjszakám, amit egyetemistaként csöveztem végig Pesten, ráadásul olyan emberekkel, akiket szűk két hónapja ismertem. Hála Istennek, jobban nem is dönthettem volna. 

Aztán mentünk két hét múlva, és ismét és megint, néhányan kipróbálták a szentendrei táncházat is. A csapat egyre jobban összeszokott és egyre jobban érezte magát. Kedvünket csak az szegte, ha az utolsó vonattal kellett hazamenni. Hála Istennek, Áronnál mindig volt számunkra hely, meg Atyi kocsiját is kipróbálhattuk egyszer. Egyik legszebb táncházas emlékem az volt, mikor egy percet sem táncoltunk. Január másodikán este, Julcsi szilveszteri bulija után a MOM Parkba igyekeztünk, de ott moldvai dallamok helyett sötét ablakok, zárt ajtók és egy papír várt minket, a táncház elmarad. Bánatunkat teába fojtottuk egy Nyugati melletti teázóban, ahová Paczy vitt minket kocsival, majd egy hatalmas beszélgetés után az utolsó vonattal irány Csaba, a Lujza. A buli még folytatódott...

A második félévünk az egyetemen, dacára a böjtnek, szintén a tánc jegyében telt. Kerecsendi táncház, MEKDSZ téli tábor, Szentendre, Gödör, Pilisifonó, Táncháztalálkozó, FMH, stb. Táncoltunk moldvait, mezőségit, de a Fonós próbákon Berci belénk akarta verni a kalotaszegi ritmusait is. Igaz, én keményen ellenálltam. Széki négyeseztünk Katáék ebédlőjében, mezőségiztünk a Jozi előtt a szabad ég alatt, de vonaton és a metrón is roptuk már, s a csobánkai réten Csilli vezetésével. Számunkra táncház az egész világ. 

Legkedvesebb táncos élményem a tornaórához kötődik, a félév utolsó táncához. Lőrincz Beáta és férje türelemmel és kitartóan tanítottak minket csütörtökönként a különböző moldvai táncokra, kezdve az ördög útjával, az övesen, a tűz lángján és a kecskésen át egész a Gergely-táncig. Megpróbáltak minket bevezetni a mezőségi csodás világába, gyönyörű népdalokat és csujogatásokat osztottak meg velünk, mindezeken túl megpróbálták megszerettetni velünk a magyar népi kultúrát, nem valami múzeumi anyagként, hanem élő hagyományként. 

Szép íve volt ennek a tanévnek. Legutolsó közös táncházunkból is az első vonattal tértünk haza. Sokminden változott a közben elrepült hét hónap alatt. Ezer élménnyel lettem gazdagabb, minden tánchoz egy-egy emlék, arc, helyszín ugrik be. Ha felcsendül egy ismerős dallam, egy láthatatlan erő mozgásba hozza lábaimat, s érzem, csoda történik. Én, aki botfülű, falábú és ritmustalan vagyok, elkezdek táncolni. Nem profi módon, de szívből. Nem azért, mert a többiek is ezt csinálják, vagy mert meg akarok felelni bármilyen elvárásnak. Nem. Minden azért történik, mert behálózott a néptánc. Megszerettem.