Sziasztok!
(Szinte mindenki hazament, gondoltam, megírom nektek, mi újság Csabán.) Ülök a sötét szobámban, hasamban a most megevett tojásos-sonkás lecsó. És mezőségit hallgatok. Olyan csujogatások vannak benne... Halljátok, de olyanok!!! Pont, amilyeneket tanítottak nekünk. Meg másmilyenek is. Szóval, azért van fényes dél(után) setét, mert esik. Bezony. Péntek estétűl be van húzódva az ég, mint valami vászontető egy kabrió fölött. Az ablakból látszik az ég, de a fejek felett setétség. És tegnaptól esik is. Délelőtt csak piánóban, aztán fortisszimó lett belőle, dörgött, villámlott, mint egy közepes horrorban. Ma is cseppmentesen indult a nap, de míg Istentiszteleten voltam, elkezdett esni. Azóta is, hol erőteljesebben, hol csendesebben koptatja a faleveleket az égi áldás.
Képzeljétek! Voltam Istentiszteleten. Fél egyig tartott. Mondjuk, ezalatt vallást tett hitéről 7 fiatal (áldja meg őket az Isten), meg Úrvacsoráztunk is. Ahány ház, annyi szokás, kicsit mindkettő más volt, mint otthon szokott lenni, de nagyon tetszett. Akit majd érdekel, annak mesélek a két szertartás különbségéről a piliscsabai és tiszacsernyői gyülekezetben. (hm... ez jó szakdolgozatcím lehetne... csak nemtom, bölcsészkaron lehet-e ilyet?) De hogy el ne felejtsem, míg "azok, akik magukat illőképp előkészítették, az Úr asztalához járultak szép rendben", addig a gyülekezet a 165. dícséretet énekelte. Felállt az arcomon a szőr, pedig most le is vagyok beretválva. Idézek: "Itt van Isten köztünk: Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni. Itt van a középen: Minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti, S hallja itt az Ígét: Adja néki szívét!" Ez az első versszak. Azért örültem meg neki ennyire, mert egyrészt nem számítottam rá (nem volt kirakva a többi énekkel a táblára, amiről lelessük a köv. ének sorszámát), meg eszembe juttatott egy téli táboros emléket. A hét év alatt, mióta Úrvacsorázhatok, még egyszer sem gondoltam bele igazán (sajnos) és egyszer sem éreztem meg annyira, hogy Isten jelen van az Úrvacsorai közösségben, mint a táborban. De ezt már meséltem sokaknak. És volt ma bennem egy félsz, hogy na mi lesz, most vajon az új helyen majd hogy élem meg. Hát ez az ének segített. Olyan egyszerű volt, ahogy a gyülekezet kimondta: Itt van Isten köztünk. Pont.
Aztán mesélhetnék még a prédikációról, arról, hogy a Szentlélek kitöltetése a tanítványokra annak az ígérete, hogy ránk is kitöltetik, hogy ez nem egy egyszeri cselekedet volt, mint Karácsony, hanem ez megvalósul mindenki életében. Eljön a Szentlélek és betölt minket. És egymáson keresztül mutatja meg magát, szeretetét az Isten, Szentlelke által használ minket. Sok jó dolgot hallottam. Ahogy a jobbra mellettem ülő bácsi mondta, örül, hogy eljött Csabára, mert soha nem úgy megy ki a templomból, ahogy bejött, hanem valami többel. Ezt már akkor mondta, mikor a baloldalamon ült és a kocsiját vezette. Mert esett, mikor elindultam a templomból. Ő meg ment haza Vörösvárra és elvitt egészen az Egyetem kapujáig. A Mindenhatóban azt mondta Morgan Freeman, bennünk van a csoda. Ma a Tiszteletes asszony úgy imádkozott, mi nem tudunk csodát tenni. De ha bennünk van, Isten csodát tehet általunk. A bácsi meg megmentett attól, hogy csurom víz legyek.
Áldott Pünkösdöt, Szentlelket, csodákat!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.