Ma olyan 4 körül bementem egy kicsit üldögélni a lelkészségre. Igazán emailt akartam írni egy gépterembe de gondoltam előtte benéztem azért a lelkészségre.

Egy testvérrel rövid szóváltás után elkezdtünk verekedni (ez most picit agresszíven hangzik, de hogy igazán csak vicceltünk és utána megegyeztünk, hogy mindkettőnknek nagyon jól esett a dolog) Szóval olyan kemény testvéri bunyózásba kezdtünk. Elég hangosak lehettünk, mert egy bizonyos idő után egy kedves tanárbácsi a szomszéd teremből átjött s azt mondta legyünk csendesek. Sajnáltam szegényt, mert legalább 5szer elmondta, hogy sajnálná, hogy ha fel kellene oszlatnia egy diákkezdeményezést (!), de most szól, negyedszer szól emiatt, hogy ilyen hangzavar mellett nem tud órát tartani, és megérti, hogy jól érezzünk magunkat csak kicsit csendesebben. S hogy ha még egyszer lesz ilyen, akkor most már tényleg lépéseket kell tennie. Tényleg sajnálom szegényt, meg igazán magunkat is, mert eddig nem volt tanterem a lelkészség mellett, és ritkán ütköztünk ilyen problémákba, de most meg már 4szer szólt a bácsi legalább emiatt. Szóval rossz helyzet. Leginkább mindenkinek.

Hiába ha egy közösség él, az bizony zajjal jár, igaz járhatna sokkal kellemesebb és pozitívabb visszhanggal is néha, de hát ez van az élet nem pusztán játék és mese.....

Ezután jól összeszégyelltük magunkat, mert zavarjuk a tanítást (de ez meg most viccesen hangzik, pedig de komolyan mondom. Nem olyan nagy öröm másokat zavarni, főleg aztán rájönni, hogy igenis zavartál, frusztrációt és idegességet okoztál és ilyesmik. Főleg adventben.)

Így aztán rövid suttogás után, átmentünk egy kicsit mécsesfénybe az imaszobába, hogy ne hallatszódjon annyi minden át.
Áldott csendesség volt. A tanárbácsi végül is azt hiszem Isten eszköze is volt, hogy egy kicsit oda is figyeljünk ahova érdemes, nem csak oda ahova szeretnénk.

"Van csönd, amely az Úr jelenlétének csöndje. Ő maga teremti meg az ember lelkében. Hatalmas csönd ez, egészen más minőségű, mint az általunk teremtett csönd. Az Úr által hozott csönd "kozmikus", sőt még annál is nagyobb...A Szentháromságnak a csöndje." (fr. Barsi Balázs ofm: Krisztus békéje)

Jó volt együtt dicsőíteni és imádkozni, jó volt a rorate után, a deles-rohanós-ima után, utána a nem-megírt-zh után, még is jó volt visszatérni oda ahonnan indult a napunk, Isten csendjéhez.