Szálingóznak itt a bejegyzések Szósz-estekről, kirándulásokról, egyéb
közösségi alkalmakról. Ami mind csodálatos...hihetetlen csoda, hogy mindez
nekünk-nektek-megadatik. Ilyenkor az ember megáll egy percre, és próbálja
érezni a csodát...hogyan lehetséges, hogy tavalyi 10-15 fős kis közösség,
~30 fősre duzzadt? Hát, igen...
Egyre szertébb ágazunk...seniorok is egyre többen leszünk. Amikor
rátaláltam erre a közösségre úgy éreztem, valami hófehéret, valami
tökéletesen tisztát szorítok a kezemben, és nem akartam elengedni. Úgy
éreztem találtam egy kis szigetet a pázmányos diákoktól örvénylő épületek
között, ami megnyugvást hoz, ami enged megpihenni. Nem volt harag, nem
volt veszekedés, nem volt kiabálás. Csend volt. Csend volt és szeretet.
Valahogy ilyen. És még most is ilyen, mégis kicsit távolabbinak érzem. Fel kell nőni…csupán az benne a fájdalom, hogy mért kell ezzel együtt párhuzamosan „kinőni” a Szószt is?...
Terelgetjük a magunk kis életét…és lévén, hogy emberek vagyunk, tökéletlenek. Így szeretünk, csalódunk, örülünk, mosolyogunk, vitázunk, változunk. Néha nagyon nehéz, néha dühösek vagyunk, és az egész a visszájára fordul. Hiszünk és reménykedünk minden nap, és egyszer csak letör valami minket. És akkor megint nehezebb felállni és tovább menni...újra bízni, hogy mégis jobb lesz. Újra bízni emberekben, újra bízni abban, hogy egy-egy kedves szó, vagy segítségadás viszonzásra talál egy-egy mosolyban.
És akkor Isten gondoskodik...és jön egy segítségadás, jön egy-egy mosoly, ahonnan nem is várod. És emlékezel, hogy van egy közösség, aminek van egy jelene és jövője is, aminek te is részese vagy. Ahol megtapasztalhatod az apró csodát, hogy vadidegenekből lesznek ismerősök, majd barátok, hogy 30an 30félét gondolunk, mégis biztonsággal mondhatod el bárkinek, mert megvan a közös nevező.
Ahol Rómába utazni egy délután alatt nem lehetetlen, ahol a Stop az egyik leggyakrabban használt szó a frizbi után, ahol gesztenyebabát készíteni, és Adolfnak (esetleg Apolkának) nevezni teljesen természetes, ahol a Vakond Láthatatlan, és ahol még a klasszika filológiások, latinosok, nemzetközi tanulmányosok, és a filósok is megtalálják a helyüket:-)
Egyszóval velük. Rohanás, csak egy elkapott szó, gyors kérdezés: Hogy vagy?...és az arcára van írva, hogy fáradt, vagy talán mondja is, hogy nem jól mennek a dolgok…egyre gyakoribb…és megszoktad, hogy nem törődnek vele, mennek tovább...hisz a másik is fáradt…rohan.
És amikor valaki megáll, és tovább kérdez, meglepődsz. Felfigyelsz rá. Nem megy el, nem hagy ott, még beszél hozzád. Bátorít, lelket önt beléd. Pedig alig ismer. És mégis, vigasztal. Hihetetlen. És talán elmondtok együtt egy imát. Érted imádkozik, osztozik, ott és akkor, imában cipeli a terhedet.
És te hálát adsz azért, hogy ott áll melletted, lehúnyt szemmel, veled.
Ekkor újra megpróbálsz hinni az ember nevű csodában...és nem elfelejteni, hogy Isten akkor is ott áll, mikor épp darabokra törünk, mi emberek, egy barátságot idelenn, és messzire hajigáljuk a darabjait. Akkor is fogja a kezed, és megmutatja, milyen torz képet rejtettek a cserepek, és hol találsz újat, különbet, szebbet, hogy újrakezd.
És újrakezded. Hinni megint, és reménykedsz, hogy Isten szeretete elég
ahhoz, hogy megmaradjon mindaz, amit igaznak hiszel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jairus leánya 2008.11.18. 03:58:24
az exhibicionisták (még sosem írtam le ezt a szót:) őszinteségi rohamai után én is el szeretném mondani most először, legőszintébben, mit is jelent(ett) nekem a szósz. amikor megtaláltalak titeket, minden alkalom csupa napsütés (május volt, tény), sőt tűz! azóta nem hagynék ki egy alkalmat sem. néha azon gondolkodom, normális-e v sem h így ragaszkodom minden találkozáshoz. egy csoptársam már egyenesen felnevetett, amikor bmi programra azt mondtam, ha hétfőre volt kitűzve, h nana akkor szósz van... megmagyarázhatatlan. mert itt is érik megbántások az embert, mégis másképp éli meg, túllép rajtuk, újra és újra találkozik a többiekben a szerető Istennel.
őszintén szólva, nem szeretném kinőni a szószt. de inkább hálát adok Istennek, h elvezetett hozzátok, amikor épp gépterem után kajtatva összefutottam veletek a folyosón...
Andorin 2008.11.18. 18:41:05
Irunien 2008.11.18. 23:45:21
siófoki35 2008.11.26. 22:58:39