Próbálom a fényképekkel visszahívni az emlékeket.

Talán kezdem ott, hogy sikerült megtalálnunk a buszt a pályaudvaron…nem volt olyan nehéz, az ismerős mekdeszes arcok árulkodtak arról, merre kell mennünk. Évi, Andi és később Emese, így utaztunk négyen a Szószból, de amikor kb. 10 kilométerre Bodajktól lerobbant a busz, kiderült, hogy szinte az egész busz a táborba tart :-) 

Felhívtuk mindent megoldó vezetőasszonyunkat, Emőkét, és ő azonnal intézkedett, épp, hogy bevásároltuk a helyi boltba az otthonhagyott dolgokat (fogkrém, tursfürdő…) és már jöttek is értünk az autók a táborból. Kedvencünk (legalábbis nekem és Évinek :-)) első fuvarral vitt minket a táborba, ahol Emőke már várt ránk, mint egy anya, aki várja régen látott gyermekeit, nagyon jó érzés volt.

Elkezdtük bejárni a tábort, ha jól emlékszem, Évivel első este körbebarangoltuk. Nagyon tetszett, megvolt a Börtön-filing, kellemes barakkok, csak a vaságyak hiányoztak, amit aztán a színpadon meg is találtunk :-)

 

A hihetetlen meleg időjárást számba véve, kezdtem aggódni, hogy a hosszú nadrág iszonyatosan felesleges ruhadarabnak fog bizonyulni, de végül az éjszakába nyúló beszélgetések, ping-pongozások, frizbizések elengedhetetlen kelléke lett. Hát nehéz összeszedni mindent, ami történt. Még jó, hogy a barátom, a rendkívül fontos és életmentő MEKDSZ-program füzet a kezemben van :-)

Rögtön az első esti nagy ráhangolódáson közösségileg feltűnt nekünk, hogy az egyik konferanszié bizony elég ismerős, rájöttünk hát, hogy az nem más, mint Áron. Ennek nagyon megörültünk, és lelkesen hallgattuk és ittuk minden szavát. Minden egyes fontos egybegyűlési alkalom előtt Elvis Presley börtön rockja figyelmeztetett minket arra, hogy megint késünk.

 

Főtitkárunk, Járay Marci beszéde már az első nap maradandó gondolatokat ébresztgetett bennünk. Egyesekben megfogalmazódott, hogy Tiszalöknek kéne Magyarország fővárosának lenni, Jézus egyenlő-e a BKV-val, valamint ki-ki az identitását kezdte latolgatni, vajon víziló-e vagy kaméleon. No de viccet félre téve, hogy aki ott volt, talán még emlékszik és érti, de aki nem, az se csüggedjen, mert meg lehet hallgatni a honlapon, és érdemes, mert élvezetes és tanulságos. Meg Marci. Ennél nem is kell több:-)

Tehát az első este megkaptuk a heti titkári dózist, majd mindezt táncház követte, ahol Éviék széttáncolták a lábukat, közben, a terem másik végében vad ping-pong bajnokságok alakultak ki.

 

Reggel a lányszobát a Blessed című Hillsong számmal bírtuk érbredésre, majd irány a kiscsoportokhoz. Meg kell valljam, nekem ez a kiscsoport eleinte nem volt olyan hűdehűde, mint talán a téli táborban, de aztán szépen behoztuk. Az utolsó beszélgetések már elég tartalmasakra sikerültek. Ezek után következett az első előadás a Ewald Ringtől,  Filippi levél 1:1-11-ig. (Szintén fenn van honlapon, ha vki leírhatatlan késztetést érez, és érezhet is! :-))

Majd miután elköltöttük a nagyon hangulatos ebédünket egy-egy árnyékban lévő padért harcolva, elkezdtünk műhelyekbe torlódni. Az én műhelyem a Creativo névre hallgatott, és egy osztrák hölgyemény, Claudia tartotta. Rendkívül érdekesek voltak a feladatok, amiket mutatott nekünk, ha jól emlékszem ebből egyet (lerajzolni a másikat, papírra nézés és ceruza felemelés nélkül) meg is valósítottunk a Gólyatáborban, Egerben. Emellett hagymát hámoztunk és igét illusztráltunk. Miután este meghallgattuk a kellőképp kimerítő beszámolót a MEKDSZ múltjáról, filmnézés következett, The Shawshank Redeption, azaz A remény rabjai. Ez után az éberebbek máris elkezdtek kört alkotni a vizes blokk és az ebédlő közötti füves területen és vad frizbizésbe kezdtek, az aludni vágyok legnagyobb örömére.

 

Ezt persze többszöri felszólításra sem sikerült csendes esti tevékenységgé varázsolnunk a napok folyamán, de hát, ilyen az élet:-)

A szerda reggel is ugyanúgy eljött, minta kedd. Ki gondolta volna?...Ewald és Jézus és az élet, aztán elcsendesültünk egy órára egyénileg, majd beszélgettünk kiscsoportilag, végül ismét elköltöttünk egy ebédet.

És ekkor már kezdett izgatottabb lenni a Pázmány diákkör, ez a furcsa nevű kisközösség (mondjuk nem furcsább, mint a KEKSZ) és készültünk az esti Vakond színházra. Nehezített feladat, kettesével vállaltuk be az embereket, döghőség, és pánik. Gyorsan át kell fordítani az egészet angolra, hogy Ewald és Claudia is jöhessen. Hosszan ment, de megcsináltuk, és végül nagyon tetszett nekik. Én különösen nagyon áldottnak éreztem ezt a tábori vakondozást, már csak azért is, mert Győrből!!! Leutazott csak ezért az unokanővérem a táborba, egy estére, mindössze, hogy részese lehessen ő is. Pedig nem hívő.  

 

Másnap dolgos napra ébredtük, a szellemi táplálék mellé kaptunk egy nap testkarbantartást is, ami igazán nagyon jól esett már a székeken elgémberedett lábainknak.

Kidobó, frizbifoci, kosárlabda az élelmesebbeknek, akik elkérték a kosrálabdát, vizilufis röpi. Természetesen az utóbbi örvendett a legnagyobb népszerűségnek, ami végül odáig fajult, hogy vízzel teli lufikat dobáltunk egymásra.

 

Este tápláltuk tovább szellemünket, meghallgattuk Schauermann Tamás előadását, legalábbis megpróbáltuk. Mindeközben időről időre a galád dicsőítő csapat megkísérelte betanultatni a táborlakókkal utazótitkárunk, Gyura Gábor kedvencét, a Milán focicsapat himnuszát, mivel szombaton este volt esedékes Gábor szabadlábra helyeztetése, ezért a tábor méltóképpen akart elbúcsúzni tőle. Tehát szorgalmasan és kitartóan gyakoroltunk, és a dicsőítő csapat elkeseredése ellenére is, elég szépen haladtunk. :-)

Este történt kis közösségünk életében az a nevezetes pillanat, hogy elindultunk Szósz-vacsorára, amiből pesze nem sok lett, tekintve, hogy közvetlenül vacsora után indultunk el kb, és végül erdőt járni sem jártunk, sajnos. Ámde, leültünk egy szép kis tisztáson, nem messze a tábortól, énekeltünk, játszottunk, Évivel tökélyre fejlesztettük frizbiző technikánkat, bogozódtunk, sherifeztünk, minden mi szem szájnak ingere.

Végül aludni tértünk (ki ki kellő mennyiségű ping-pong és további fizbi után)

Azt is mindenképp meg kel említeni, hogy mi a többi nap sem hagytuk el testünk nevelését, majdhogynem napi rendszerességgel kijártunk a helyi tóra, ahol volt jó pár vállalkozó szellemű egyén, és átúszta a nem kis méretű tavat. Tehát úszóbajnokokat is avattunk, akik közül Évi viszi az első díjat, tekintve, hogy már nem is tudom megszámolni hányszor úszta át oda-vissza.

 

Tehát péntek. Igen, reggeli, Ewald és Jézus, aki a mi példaképünk, egy kis csendesség, egy kis kiscsoport, egy kis ebéd, majd Creativkodás, vacsora, és fórum. A MEKDSZ jövőjét érintő fontos kérdések, és bármi egyéb. A Creativo a másnapi műhelyfesztiválra kitapétázta rajzaival az ebédlő falát, hogy mindenki megcsodálhassa, és tényleg szép alkotások kerekedtek.

Végül aznap este volt a várva-várt Stop-est. A börtön fíling és a lánc mindenkinek kellőképpen megmozgatta a fantáziáját. Hajnalig tartó önfeledt játék, rengeteg emberrel, ez garancia.

 

Végül másnap is felébredtünk, én már kicsit szorongó szívvel, mert tudtam, hogy nekem egy nappal rövidebb a tábor, és délután haza kell indulnom. Nem kifejezetten szeretek búcsúzkodni, és ezzel szerintem sokan vannak így, úgyhogy nagyon nem akartam elhagyni a tábort, de hát mégis muszáj volt.

 

 

Ám az Úr gondoskodott társaságról Székesfehérvárig, egy kedves táborlakó fiúval beszéltük át a heti élményeket, amiken aztán meditálhattam egészen addig, míg a vonat begördült Budapestre.

A Vakond színház, a sok ember, ahogy egy kicsit mindig összébb kovácsolódunk a színházkörüli sürgés-forgásban, izgulásban, ahogy hálát adunk, hogy vannak MEKDSZ-munkatársak is, akik mindezt megszervezik nekünk. Ahogy egészen más ott lenni a táborban, átélni, megélni az élményeket, együtt járni Istennel, érezni az áldását, a bátorítását. Valahogy hihetetlen szomorú és furcsa érzés ilyenkor egy teljesen másik világba, a rohanástól és zajtól zsúfolt szürke Budapesti utcákra visszatérni. De mégis, az emlékek megnyugtatják az embert, lehet, hogy véget ért az az egy hétnyi béke, ami még közelebb engedett Istenhez és a többi táborozóhoz, haza érkezel, és tudod, hogy mindez olyan erővel töltött most meg, amiből tudsz táplálkozni, és amit tudsz használni arra, hogy megtedd mindazt, amit Isten szán neked. Egészen a következő alkalomig, a téli táborig. :-)