Létrejöttem.
Isten megteremtett. Csodásnak alkotott, tökéletesre formált.
Gyönyörködve munkált fent, az égben, aztán mikor elkészültem, rám mosolygott. Mosolya derűt öntött belém, megteltem élettel. Aztán kezébe fogott, és így szólt:
"Menj! Elküldelek a Földre, az emberek közé. Nagy feladatot bízok rád: hatalmas tervemnek leszel részese. Ahová küldelek, oda életet viszel. Az én áldásomnak fognak hívni, mert az én mosolyomat hordozod. Nyomodban élet sarjad a Földön, és körülötted a kopár táj is kizöldül. Most menj, és maradj mindvégig derűs!"
És elengedett.
Örömmel indultam a Földre.
Boldog voltam, hogy ilyen nagy feladatot kaptam, noha csak egy csöpp kis teremtmény vagyok. Az életet bízta rám az Úr. A mezők virágait, a lombok zöldjét, a földek termését. És mindehhez az Ő derűjét adta nekem, az Ő mosolyát hordozhatom…
Mindjárt megérkezem…

És a kiszikkadt föld szomjasan itta be a kis esőcseppet.