Szilveszter éjjel. Dudák zaja, petárdák robaja. Tüzijátékok röppennek a magasba, hogy színpompás robbanással aláhulljanak, nem hagyva maguk után csak puskaporszagú füstöt.

Szinte forr a levegő a hangnak, fénynek és hőnek eme színes kavalkádjától. Az emberek arcáról boldogsággal vegyesen sugárzik a pukkanások piros, kék, zöld, sárga fénye. Aki maga nem küld tüzijátékot az égbe, csillogó szemekkel áll az ablak előtt, és éhes lelke mohón falja a sötétben fel-felvillanó színeket.

A kései óra ellenére senki sem alszik. Aki nem pukkanófényt röptet nagykabátban, az meleg szobában pezsgőt bont, és vidám nevetgélés mellett beszélget. Mindenkinek örömtől pirospozsgás az arca. Mindenki zajong. Ha fülrepesztő dudája nincs, füttyöget, vagy kurjongat. Kint petárdák pukkannak, bent pezsgősüvegek.

Egy emeleti szobában húsz fiatal. Nem zajonganak, még a pezsgőket sem bontották ki. A tüzet is csak gyertyagyújtáshoz használják: imádkoznak. Számot vetnek azzal, ami elmúlt, és felkészülnek arra, ami következik. Hálát adnak Istennek az óévért, és segítségét kérik az újhoz.

Fohászaik mint egy-egy tüzijáték röppennek a mennybe, csak sokkal halkabban és sokkal magasabbra. És vissza sem hullanak többé, mert a hatalmas Isten színe elé emeli őket, és mint kedves ajándékokat, markába rejti.

A mindenség Mestere mosolyogva hallgatja a másodpercenként elékerülő köszöneteket és kéréseket. Van azok közt mindenféle:

– Köszönöm, Uram, hogy így együtt lehetünk! – Áldd meg azokat, akik egyedül vannak! – Áldd meg azokat is, akik nem a Te nevedben vannak együtt! – Akkor már áldj meg minket is! – a jó Isten csak mosolyog – Áldd meg a családjainkat is! – Köszönöm, Uram, az a mérhetetlen sok kegyelmet, amivel elárasztottál az év során! – Köszönöm, Uram, az új barátokat! – Köszönök, Istenem, minden percet, amit a Te szolgálatodban tölthettem! – Köszönöm, Uram, a családomat! – az Úr csak mosolyog – Kösz, Uram, hogy a tüzijátékok lármája mellett is tudunk Rád figyelni! – Add, hogy jelekké válhassunk a világ számára, mint a tüzijátékok, amiket mindenki lát! – Add, Uram, ne legyünk olyan pillanatra fellobbanó és mindjárt lehulló fények, mint a tüzijáték! – és a Mindenható csak mosolyog… A fohászok pedig nem akarnak elapadni az ajkakon. Újabb és újabb szívmelengető kérések és könnycseppcsalogató köszönetek röppennek a fiatalok szívéből, és érnek célba abban a hatalmas, szerető tenyérben.

Végül mégis befejezik. Kiröppennek a pezsgősüvegekből a dugók, összekoccannak a műanyagpoharak, majd játék kezdődik: felhőtlen mókázás, mosolyözön.

Később már csak ülnek, és nézik egymást. Alig beszélnek.

Aztán elérkezik a reggel, és kezdenek hazaszállingózni.

Amikor kilépnek az ajtón, már minden csendes. Ám hirtelen gyufa sercen, kanóc lobban, tüzijáték röppen a magasba. Magasabbra, mint bármelyik eddigi. És le sem hullik. Ott virít az első kilépő feje felett.

Majd felszáll egy második, harmadik is és minden kilépő ember fölé egy új, pedig nincs senki ember, aki meggyújtsa a kanócot.

És mennek a fiatalok, fejük felett a Tüzijáték fényével, a sötét, alvó világba.

By MISU