HTML

PPKE-BTK SzóSz blog

A SzóSzerint Keresztény Közösség, a PPKE-BTK bibliaköre. A diákkör a PPKE Egyetemi Lelkészségének része, és a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) tagja. Egy mókás egyetemi keresztény közösség napi hírei, csodái, bánatai.

Friss topikok

  • Az Úr íródeákja: @izemize: Az "Isten nevében" nem prófétai önmeghatározás, hanem annak a leszögezése, hogy az Ő cso... (2012.02.18. 23:55) február 15.
  • rapapampam: Az előítéletekről nem tehetünk. Az ítéletes érzésekről, gondolatokról sem, más kérdés, hogy mit ke... (2012.02.08. 08:43) A hajléktalan és a patkány
  • Az0r: 'obein'??? vagy ez csak egy figyelemteszt volt? :) (2011.09.13. 13:33) A Bibliatanulmányozás lényege
  • Az0r: Tetszett. (2010.08.23. 19:18) A Csata
  • Gyogyó: Azt ajánlotta az oldal: "Szólj hozzá!" Nem lehet. (2010.07.18. 19:21) A búcsúzás – Csobánka, 2010

Linkblog

2012.02.15. 23:20 Az Úr íródeákja

február 15.

 Isten nevében:

 

Már jócskán besötétedett, amikor kiléptem az utcára. A frissen hullott hó ezerfelé szórta a lámpák sárga fényét, s úgy tetszett, a fényesség magából az utcából árad. Még egyszer búcsút intettem, és elindultam. Az utcán kemény szelek hancúraztak a jóleső fényben. Nem tudom, hogy a réteges öltözködés tette-e vagy a szélfiak jóindulata, vagy talán az a melkasom táján izzó melegség, de cseppet sem fáztam.

Ahogy haladok, az egyik fiatalabb szél úrfi – olyan serdülő korban lehetett – megállt mellettem egy pillanatra. Egészen jól lehetett látni pajkosan szikrázó szemét és pelyhedző hóbajuszát. Egy száraz levelet kapott fel a földről, amit még az ősz hagyott ott, s felém tartotta. Kinyúltam felé, erre tovalibbent. Csak a levelet kaptam el, s néztem utána. Az utca végén egy duplabukfenccel visszafordult, hozzám nyargalt, körbeugrándozott és közben azt susogta: "Írj rá mindent!" – és már vágtatott is tovább játszópajtásaihoz.

Forgattam a levelet. Kicsi is volt, törékeny is. Hogy férne rá minden? Hiszen ahhoz finomabb betűket kéne formáznom, mint ami a gyűrűmben van!

Mert hát elég sok minden volt az a minden.

A délelőtti hóesés, amit nem is hívhatok nyugodt lélekkel esésnek, mert sokszor inkább felfelé szállingóztak azok a pelyhek a nagy szélben, mint lefelé... Aztán ott volt a franciaóra, az ebéd, a váratlan, kellemes társaság, a vonat, ami megviccelt minket menyasszonyommal, ó, és a vonaton...!

Egy kis család utazott a négyesben velünk szemben. Egy anyuka és két kis lánya. Az idősebbik lehetett vagy öt éves, a fiatalabb meg ugyanannyi hónapos, ez az óvodás, az még a csecsszopó korban. Ismeretségünk úgy indult, hogy Kerka, a kisebbik, ahogy fészkelődött édesanyja ölében, véletlenül térden rúgott. Nem volt nagy, csak olyan kisbabás. Én viszont válaszul megsimogattam a lábát. Onnantól kezdve barátok lettünk. Szemezett velem, Zsófival, mosolygott, gügyögött, sikítozott örömében. Minél jobb kedve lett, annál fülrepesztőbb sikkantásokkal örvendeztetett minket és a többi utast. Sarolt, viszont, a nővére, találós kérdésekkel traktált minket, melyek rendszerint úgy kezdődtek, hogy "Sosem fogjátok kitalálni, hogy..." és legtöbbször arra vonatkoztak, ami a fejében járt, így tényleg nem volt sok esélyünk ráhibázni...

A Nyugatiban bérletet vettem, de még előtte lehetőségem nyílt egy kis angolnyelvgyakorlással egybekötött pénztároskisegítésre is. A pénztáros ugyanis angolul nem tudott, a kliens viszont látszólag pont a magyarral nem volt kibékülve. Innen a várba mentünk, ahol a Mátyás templom kapuja előtt végre lehetőségünk nyílt egy kis közös imára, majd a Halászbástyáról néztük, ahogy a jégtáblák úsznak a Dunán. Különösebb tolongás, előzés vagy szitozódás nélkül haladtak, lassan, egyenletes tempóban. Szinte fura volt, hogy ez is a fővárosban van. Ezután egy másik pontról menyasszonyom, mint leendő miniszterelnök, megtartotta leendő beszédét leendő népének, akikből csak a lábnyomok látszottak alattunk a hóban, de azok mindennél többet mondtak.

Utána a lassanként kilencvennégybe hajló dédnagymamámat látogattuk meg. Talán ez volt a nap legszebb pontja. Nem sok minden történt. Beszélgettünk, és cseresznyebefőttet majszoltunk. De volt benne valami varázslatos, ahogy a múlt és a jövő szinte szikrázva összeért a jelenben. Nagyi volt a múlt, mi a jövő, a beszélgetés a jelen. A cseresznyebefőtt nem tudom, mi volt. Talán az élet szépsége, mert nagyon finom volt.

Hazafelé a vonaton, míg Zsófi pihent, én kötöttem, és egy corvinusos lánnyal bezégettem. Párizsról beszélgettünk, és hogy az élet ott is élet, de mégis valahogy máshogy működik. Talán életebb. Talán nem. Piliscsabai volt a lány, s csak egy állomással utazott tovább, mint Klotildligeten leszálló jómagunk. Kesztűnfogva, lassan lépdeltünk a rengeteg hóban, s lépésről lépésre közelebb kerültünk történetem kezdőpontjához. Aztán elhagytuk, majd visszafordultunk, s Zsófinál vacsoráztam. Vajas, sajtos kenyeret kígyóuborkával. Utána együtt imádkoztunk, utána kiengedett, és utána kaptam a széltől a falevelet, amit most tanácstalanul forgattam ujjaim között.

Nem. Ennyi minden nem fér rá. És hol van ez a mindentől?

Végül ennyit írtam rá: "Isten szeret", aztán elejtettem. De nem ért földet: a kacagós szél úrfi elkapta, és magával vitte. Hogy mindenki megtudja.

Dicsőség az Úrnak!

3 komment

Címkék: cseresznye isten szél nagymama falevél


A bejegyzés trackback címe:

https://szosz.blog.hu/api/trackback/id/tr804115804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gugielek 2012.02.16. 00:19:52

mindig jókedvre derülök a naplóbejegyzéseidtől. egyszerűen tiszta jók-és mindhárom jelzőként is értendő.

izemize 2012.02.18. 20:08:17

Elgondolkodom azon, hogy miért "Isten nevében" beszélsz?

Az Úr íródeákja 2012.02.18. 23:55:26

@izemize: Az "Isten nevében" nem prófétai önmeghatározás, hanem annak a leszögezése, hogy az Ő csodáiról szeretnék írni, és ha ennek a módjában is van jó, az az Ő érdeme.
Bocs, ha félreérthető. A Premontreiben, ahol gimis voltam, ha ministráltunk, mindig elmondtuk induláskor, hogy "Induljunk békével - Krisztus nevében" és ez csak és kifejezetten azt jelentette, hogy nem akarjuk kihagyni a buliból.
süti beállítások módosítása